A Marca beszámolója szerint egyre nagyobb a valószínűsége annak, hogy David Villa záros határidőn belül elhagyja a Barcelonát. A lap azt írja, a támadó elégedetlen a helyzetével, így a télen 15 millió euró ellenében válthat, és Anglia felé veheti az irányt.
Súlyos sérülése után nem tudta visszaszerezni meghatározó szerepét a Barcelonánál David Villa, a labdarúgónak a legfontosabb összecsapásokon maximum csak epizódszerep jutott, amivel természetesen nem elégedett.
A Marca azt írja, a jelek erősen arra mutatnak, hogy a világ- és Európa-bajnok támadó ideje letelni látszik a katalánoknál, könnyen lehet, hogy már a télen klubváltásra kerül a sor. Januárban 15 millió eurót kellene kicsengetnie a kérőnek, nyáron már csak 10-et a szerződésből hátralévő időnek megfelelően – teszi hozzá a lap, amely szerint a kivásárlási ár mellett problémát jelenthet az is, hogy Villa a legjobban kereső játékosok közé tartozik a klubnál évi 8 millió euró körüli összeggel.
A mértékadó sportújság szerint a célállomás Anglia lehet, elsősorban a Tottenham és a Liverpool jöhet szóba.